Varga István atya 2012 október 27-én hajnalban visszaadta lelkét teremtőjének. Most megismételjük a pappá szentelésének 40. évfordulója alkalmából született cikket.

Varga István atya 2012. június 18-án ünnepelte pappá szentelésének negyvenedik évfordulóját. Ennek apropóján Ferenc atya felkért, hogy István atya eddigi életútját ismertessük meg a péceli hívekkel. Kevesen tudják, de immáron harmadik alkalommal vezérelte a sors Pécelre, korábban az akkori püspökök döntése alapján kápláni feladatok ellátására, majd 1999-ben pedig betegsége miatt. Azonban betegsége ellenére sem hagyott fel hivatásával, hanem a mai napig mint nyugdíjas pap rendszeresen segít a helyi papi feladatok ellátásában. Szükség esetén számos környékbeli településen is helyettesít, ha éppen úgy alakul. Némi bevezetés után tehát ismerjétek meg István atya eddigi életrajzát. 1944. augusztus 10-én született Csépán, egy Csongrád melletti kis faluban katolikus család második gyermekeként. Itt is keresztelték meg, még abban a hónapban Szent István ünnepén. Az általános iskola 8 osztályát szülőfalujában végezte. A papi hivatás iránt már gyermekként is érdeklődött, de mint azt elmondta, nem hirtelen hívást kapott a papi
szolgálatra, hanem folyamatosan érlelődött benne a döntés. Szívesen folytatta volna már akkor tanulmányait szemináriumban, de sajnos a család szűkös anyagi helyzete ezt nem engedte meg. Martfűre került, az ottani cipőgyár szakiskolájában kezdte elsajátítani a cipészmesterséget. Ebben az időben  gyakran mentek a fiatalok idénymunkára a földekre.

Sajnos egy alkalommal megfázott, komolyan megbetegedett, és az iskolát félbehagyni kényszerült. Miután meggyógyult, felkerült Pestre és az építőiparban segédmunkásként dolgozott. 1960- ban Kecskemétre került és a piarista rendházban dolgozott. Ez idő alatt levelező tagozaton sikeresen elvégezte a gimnáziumot, és letöltötte a kötelező katonai szolgálatot is . Az itt eltöltött évek hatására és Supiter Géza csépai káplán támogatásával 1967-ben Szegeden
megkezdte a szemináriumot. Ezekre az évekre szívesen emlékszik vissza. A jezsuita szellemiség áthatotta az ottani életet és oktatást. Megalapozta a papi hivatást, hétköznapi papi életre nevelt, hogy a majdani hívőkkel minél közelibb kapcsolatba kerülhessenek, és így adhassák át az Istenben való hit értékeit. Biztos többen is észrevették, hogy szívesen „csempész” be miséibe több görög katolikus szertartási elemet. Ennek oka is Szegedről ered, ugyanis itt alakított ki görög katolikus kispaptársaival baráti kapcsolatokat, melyek egy része máig is tart. Aktív korában gyakran látogatott el Máriapócsra a bazilita rendházba.
Tanulmányai befejeztével 1972. június 18-án Bánk József püspök szentelte pappá Vácott. A papi szolgálatot káplánként kezdte meg Örkényben 1972. augusztus 1-jén Tóth Pista bácsi plébános szárnyai alatt, akit egy kicsit példaképének is tartott papi, és erkölcsi értelemben is.
1973 februárjában került első alkalommal Pécelre Halász atya káplánjaként. Az itt töltött rövid idő alatt a hitoktatással és a fiatalság nevelésével foglalkozott. 1974-ben Vecsésre, majd 1975-ben Fótra helyezték, ahol 5 évet szolgált Saub Zoli bácsi mellett. Fóton nagy ifjúsági élet volt akkoriban, mely köszönhető volt a helyi plébános személyének, elhivatottságának. A közös programok, nyaralások mellett rendszeres hitoktatói munkát
végeztek a város iskoláiban is. Ezek az évek is megerősítették abban, hogy jó döntést hozott…
1980-ban Máriabesnyőre helyezték a rendházba. Akkori főnöke Kiss József atya lett. A gödöllői káplánnal – Tarjányi Zoltán atyával – is jó kapcsolat alakult ki. Közös munkával megszervezték az egyetemisták számára is a hitoktatást, melynek hol a gödöllői egyetem, hol a rendház kápolnája adott helyet.
1981-ben Rákosszentmihályra, majd néhány hónap elteltével Kartalra került. 1983-ban pedig ismét Pécelre helyezték, de ezt már örömmel fogadta, hiszen olyan közösségbe került vissza, ahol ismerős arcok várták. Továbbra is Halász Endre atyával dolgozhatott a péceli hívők lelki gyarapodására. Ekkoriban alakult ki a szorosabb kapcsolat a Barabás családdal, mivel idős szülei is Pécelre költöztek, és a családi ház éppen üresen álló lakrésze alkalmasnak bizonyult az idősek elhelyezésére.
1984-ben plébánosi státuszt kapott Nagymágocson, ahol elsősorban a helyi templom felújításán fáradozott. 1985-ben Tóalmásra helyezték, ahol 12 évet töltött el mint plébános. Szolgálata ideje alatt a templom teljes renoválása, az egyházi ingatlanok visszavétele és a temető rendbetétele is lezajlott. Számos segítőre akadt a helyi hívők között, akik mind munkával mind anyagiakkal is támogatták a munkákban. Önzetlen munkája elismeréseként 2010-ben emlékérmet is kapott, melyet személyesen vehetett át Tóalmás polgármesterétől. 1997-ben betegeskedni kezdett és emiatt engedélyt kért a püspökségen, hogy Máriapócson, majd Kispesten a görög katolikusoknál folytathassa papi munkáját. Sajnos állapota nem javult, dialízis kezelésre kényszerült. Időközben legyengült állapota miatt Székesfehérvárra, papi otthonban költözött. 1999-ben látogatóba érkezett Pécelre családunkhoz. Mire visszautazott volna értesítették, hogy ha megoldható, egyelőre ne térjen vissza az otthonba, mert járvány van. Ez a látogatás olyan hosszúra nyúlt, hogy máig is tart.
Így került tehát István atya harmadszorra is Pécelre. 2000-ben súlyos vesebetegsége miatt vese transzplantáción esett át. A sikeres felépülést követően a mai napig tevékeny résztvevője a péceli egyházközség életének.
Sokszor érzi úgy, hogy ereje már megfogyatkozott, de a papi hivatást örök életre szólónak tekinti. Kérjük tehát a jó Isten áldását további munkájára, életére. Bízunk benne, hogy 10 év múlva az aranymiséjén mindannyian ott lehetünk.

/ Barabásné Tünde /