Feri bácsi és Baba néni – ahogy sokan nevezték őket – nem mások, mint édesapám és édesanyám.

Mint elsőszülött fiú most arra vállalkozom, hogy négy élő testvérem nevében is hálás szeretettel emlékezzek rájuk, hiszen hiteles életükkel példaként szolgáltak mindannyiunk számára. A családban megtapasztaltuk, hogy az Istenbe vetett mélységes hit minden nehézségen átsegít.

Dr. Pethő Ferenc (1914-1995) árva gyermekként nőtt fel, édesapja az I.világháborúban vesztette életét. Ő akkor 7 hónapos volt. Édesanyja Ida néni, nagymamám, nem ment újra férjhez, hanem gyermekét egyedül, sok-sok nehézség közepette odaadó szeretettel nevelte.1923-ban Hajdúnánásról költöztek Pécelre egyik rokonukhoz, akit súlyos betegség miatt kellett ápolni. Az elemi iskola befejezése után édesapám a gödöllői Jászó-Premontrei Kanonokrendi Reálgimnáziumban tanult 1924-1932 között, majd ezt követően a debreceni Magyar Kir. Tisza István Tudományegyetem Jog-és Államtudományi Karán 1937-ben jogi doktorátust szerzett. Jogászként nem működött, mert nem akarta „csűrni-csavarni” a dolgokat, inkább szerette a tiszta igazságot. Amikor később figyelme a gazdasági kérdések felé fordult, jó hasznát vette a jogi ismereteknek. Közgazdászként tevékenykedett sok éven keresztül.

Mindig precíz volt munkájában, és másoktól is ezt várta el. Amikor nyugdíjba vonult, szívesen segített azoknak, akik gazdasági kérdésekben fordultak hozzá.

Dr.Pethő Ferencné (1918-1999) 7 éves korában vesztette el édesanyját. Elemi iskolába Debrecenben, illetve Svájcban járt. Ez utóbbihoz szeretném hozzáfűzni, hogy a két világháború között Svájc és Hollandia sok családja vállalta árva, félárva magyar gyermekek nevelését, iskoláztatását. Édesanyám mintegy két évig volt Svájcban, és kitűnően megtanult németül, aminek később nagy hasznát vette. Debrecenben a Svetits Római Katolikus Tanítónőképzőben tanult, és szerzett képesítést. Édesapámmal itt ismerkedett meg, és 1940-ben kötöttek házasságot a Szent Anna templomban (ma Székesegyház). Nagy családról álmodtak, és ez a Jóisten kegyelméből meg is valósult: hat gyermekük született, akik közül öten még élünk .Édesanyám a nagy családra való tekintettel lemondott a tanításról, de a nevelést következetesen alkalmazta családon belül. Szüleink mindig hangsúlyozták az összetartást és egymás szeretetét.

Pécelen nőttünk fel, számunkra az igazi hitet szüleink és nagymama példája, Istenhez való ragaszkodása jelentette, bármilyen nehéz időket éltünk gyermekkorunkban. A hat gyermekből öt volt a fiú, mindnyájan rendszeresen ministráltunk. Emlékezetem szerint én 1948-ban léptem be ministránsként a templomba. A többiek fokozatosan csatlakoztak a ministránsok lelkes csapatához. Édesanyám Isten adta zenei tehetséggel rendelkezett. Szépen zongorázott, és tudott orgonán is játszani. Bakonyi Árpád kántor-karnagy mellett így sokszor orgonált szentmiséken. Tagja volt a Caelestis Regina énekkarnak. Egy 1951-ben készült képen a hívek és az énekesek körében ő is látható (1.kép).

Kedvenc zeneszerzője J.S.Bach volt. Szívesen improvizált (rögtönzött), mégpedig Bach stílusban. Egy ilyen karácsonyi rögtönzést hangfelvétel alapján Anikó húgom férje, Mezey Gyula le is kottázta. A lelket felemelő szép zenéről eszembe jutnak Szent Ágoston gondolatai: ” Isten azért teremtette a zenét, hogy az embert emlékeztesse szellemi hazájára.”  Vagy: ” Aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik.”

Édesapám hivatali ideje alatt nem tudott részt venni az egyházközségi munkában, de mindig hangoztatta a helyes keresztényi felfogást: ” Isten, család, haza ”. Így is élt ennek szellemében. Nyugdíjazása után, az 1980-as években a képviselő testület aktív tagja lett, és ameddig egészsége engedte, gazdasági ismereteit és gyakorlatát felhasználva segítette az egyházközséget.

1984-ben került elfogadásra a temető rendezési terve. Ennek megfelelően nagy szorgalommal látott hozzá segítőivel a sírok, kripták azonosításához. Erről saját kézzel pontos térképet is készített. Tanácsaival segített a ravatalozó felépítésénél. A ravatalozóhoz vezető meredek, balesetveszélyes út meg-szüntetésére betontalpfákat szerzett. Javasolta fémhálós hulladékgyűjtők elhelyezését a temetőbe.

A temetőhöz gépkocsival érkezők részére a kerítés mellett parkoló kialakítását kezdeményezte, ami azóta is jó szolgálatot teljesít. Dr.Fila Lajos plébános atya javaslata alapján felépült a hittanterem a szükséges kiegészítő helyiségekkel. Az építkezés menetét, kivitelezését gondosan felügyelte, tanácsokat adott. A képviselő testület munkáját gazdasági szempontból nagyban segítette. Elsősorban a reális költségvetési terv előkészítésében, elfogadtatásában, majd a zárszámadás ellenőrzésében nyújtott hasznos segítséget. Mind a tervezetet, mind a zárszámadást egyházközségi és templomi részre bontva vizsgálta. Ismerve édesapámat, biztosan nagyon precízen és felelősen végezte ezt a munkát. Ha kellett, kritikát gyakorolt. De mindezt azért tette, hogy az egyházközséget elmarasztalás ne érje. Szívén viselte a közösség minden gondját-baját. Bár az 1980-as évek végén betegsége miatt nem tudott aktív munkát végezni a képviselő testületben, érdeklődéssel követte az eseményeket. Nagyon örült a ” városszéli kereszt ” 1990-ben történt felállításának.

Szüleim 1990-ben ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját nemcsak széles családi körben, hanem szeretett templomukban. Szathmáry Attila plébános atya áldotta meg őket ( 2. és 3. kép )

A péceli Magyarok Nagyasszonya templom egész családunk számára meghatározó hely volt. Minden emléket, ami ehhez a templomhoz és az egyházközséghez kötődik, szívünkben őrizzük. Mi is elmondhatjuk, ahogy a szép ministráns ima mondja: ”A Te Házad otthonunk”, mégpedig földi otthonunk után második otthonunk. Ezt érezték szüleink is földi életükben.

                                                                         ifj. Dr.Pethő Ferenc nyugdíjas orvos