Emlékeim Halász Endre plébános atyáról

1942.október 3-án születtem Budapesten és Pécelen laktam szüleimmel, apai nagymamámmal. Hatan voltunk testvérek ( 5 fiú és 1 leány ). Katolikus családban nőttem fel, ahol a vallásos nevelés nagy hangsúlyt kapott. Az egyházközség életében mindnyájan aktív részt vállaltunk. Édesanyám Bakonyi Árpád kántor-karnagy mellett kezdetben segédkántori feladatokat látott el, és tagja volt a helyi Coelestis Regina énekkarnak. Voltak évek, amikor a kántor egyidejűleg nem vállalhatott egyházi szolgálatot és gimnáziumi tanítást. Ezekben az években édesanyám mellett Szerényi József okleveles kántor működött Pécelen.

Később Bakonyi Árpád visszatérhetett egyházi szolgálatba, mellette édesanyám volt az állandó helyettes és kisegítő. Édesapám állami vállalatnál betöltött állása miatt csak nyugdíjas korában tudott bekapcsolódni a képviselőtestület munkájába. Mint gyakorlott könyvelő, a pénzügyeket felügyelte. Az egyházközség kezelésében lévő temető pontos feltérképezését a gondnokkal ő végezte el és ennek alapján állította össze a regisztert. Javaslata alapján készült el a balesetmentes feljáró a ravatalozóhoz. Később a hittanterem építését is ő felügyelte. Mi fiúgyermekek természetesen ministránsok voltunk, amíg ki nem öregedtünk. Emlékezetem szerint első alkalommal 1948-ban ministráltam májusi litánián, amikor Dr. Rajz Mihály atya volt a plébános. Nála voltam elsőáldozó László testvéremmel együtt.

Halász Endre atya 1951-ben kapott plébánosi kinevezést Pécelre és 33 esztendőn át, 1984-ig volt az egyházközség vezetője. Jómagam csupán 1951-1957 között voltam ministránsa. 1952 júliusában bérmálkoztam Laci testvéremmel. A bérmálást Dr.Pétery József megyéspüspök végezte. Jól emlékszem arra, hogy megbérmálásom után – Halász atya javaslatára – én lettem az egyik fiú bérmaszülője, mivel családjából senki sem vállalta ezt a feladatot. Anikó és András testvérem valószínűleg 1954-ben, a Mária Évben voltak elsőáldozók, Zsolt és Gábor testvérem pedig a későbbi években. Természetesen ők is mindnyájan Pécelen részesültek a bérmálás szentségében Halász atya működése idején.

Noha gyermekként és ministránsként kevés időt töltöttem Pécelen, ez a néhány év ma is nagyon kedves számomra. Elmondhatom, hogy a családi otthon mellett „második otthonunk” a plébánia volt Halász atya irányításával. Népes ministráns csapat jött össze körülötte. Mindenkit egyformán szeretett, megértést tanúsított irántunk, de azért megfelelő mértékben szigorú is volt. Megkövetelte a fegyelmet minden liturgikus eseményen. Főleg nagyobb ünnepek előtt számtalan ministráns próbát tartott számunkra, hogy  szolgálatunk méltó és minél szebb legyen. Mindenkinek kiosztotta a szerepeket. Példaképként állított elénk néhány öreg ministránst. Ilyenek voltak Érsek István, Rohály Gábor, Totth Elemér, Szabó Géza. Ők is velünk ministráltak. Bevezette az ún. főministráns címet, amelyet a legméltóbbnak tartott fiú viselhetett. A címhez egy szép, bronzból készült Krisztus jelvény tartozott, amelyet a főministráns a liturgikus események során a nyakában viselhetett. Jómagam is voltam főministráns, de arra nem emlékszem, hogy előttem, illetve utánam kik viselték ezt a címet és jelvényt. Érdekes eseménynek számított, hogy Halász atya még a régi szentélyben sok ministráns részvételével mise imitációs játékot szervezett. Erről fénykép is tanúskodik.

Az ő idejében történt a régi szentély átalakítása. A felső kör alakú ablakokkal a szentély új megvilágítást kapott, két oldalt tágítható íves ajtók kerültek beépítésre. A hátsó homorú falon Takács István mezőkövesdi festőművész nagyon szép – Szűz Máriát és a kis Jézust ábrázoló – freskót festett, a mennyezeten pedig a hét szentség képét helyezte el. Úgy gondolom, hogy ezek az 1954-es Mária évben készültek. Sor került a templombelső kifestésére is. Később a művész a templomhajó elején két oldalt még festett képeket az ablaknyílások megszüntetése után. A szentély átalakítása során elkészült az új szembemiséző oltár és a tabernákulum.

Minden nagy ünnep kedves emlékeim közé tartozik, hiszen volt, hogy több testvéremmel együtt végeztem az oltárszolgálatot. Adventben szívesen ministráltam a hajnali szentmiséken. A karácsony mindig nagy izgalmat jelentett nemcsak a családban, hanem a ministránsok között is. Plébános atya választotta ki azokat a szereplőket, akik a karácsonyi vigilia délutánján előadták a pásztorjátékot. Nagyon szép népi énekeket tanultunk meg, és a játékunk mindig nagy tetszést váltott ki a hívek körében. Még izgalmasabb volt ezt követően a ” ministránsok karácsonya „, amikor mindenki kapott valamilyen szép ajándékot plébános atyától. A karácsonyi ünnep – az akkori nehéz politikai helyzet ellenére – mindig szép és békés volt mindannyiunk számára. Az éjféli szentmisén annyian voltak, hogy az emberek alig fértek be a templomba, de tele voltak a padok az ünnepen is. Vasárnapokon is elég sokan jártak templomba. Több szentmise volt, ezeken beosztás szerint ministráltunk. Egy érdekességet hadd említsek meg. Halász atya szentbeszédeit vasárnap a kóruson Viksi néni (Bosnyákovits Viktória) gyorsírással rögzítette. Vajon sikerült-e ezeket az értékes szentbeszédeket olvasható formában az utókornak átmenteni és ha igen, ezek hol lelhetők fel ? Szeretettel emlékezem a szép nagyheti szertartásokra, amelyeken mindig részt vettem. Máig szép emlék számomra a virágvasárnapi és nagypénteki passió. Egyrészt, mert az énekkar Bakonyi Árpád vezetésével ( ő volt az evangélista ) szépen énekelt, másrészt a Jézus szerepét éneklő Töreki Gábor gyönyörű basszus hangja betöltötte az egész templomot. Nagycsütörtökön Halász atya nagy alázattal mosta meg 12 képviselőtestületi tag lábát, közben szentírási részletek hangzottak el egy ministráns közreműködésével. Nagypénteken gyönyörű volt a kereszt leleplezésének szertartása. Nagyszombaton az Exultet éneklése mindig a szerpap (káplán) feladata volt. A szöveget plébános atya magában mondta, s amikor végzett vele, latinul odaszólt a szerpapnak: Satis ! Elég ! Ekkor a szerpap abbahagyta az éneklést és folytatódott a szertartás. A feltámadási körmenet – előzetes engedélyezés után – kint volt az utcán a templom közelében. Húsvét és pünkösd ünnepén sokan ministráltunk. Az úrnapi körmenetre szintén kimentünk az utcára. Plébános atya vezetésével a péceli hívek több alkalommal is gyalog zarándokoltak el augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Máriabesnyőre. Jómagam kétszer is részt vettem a zarándoklaton. Emlékezetes maradt számomra, hogy 1957 január elején több ministráns társaságában Halász atyával vonattal elutaztam Vácra oltár ereklyéért. Borzalmas volt látni, hogy nézett ki akkor Budapest ! Isten segítségével minden baj nélkül tettük meg az utat.

Halász atya a káplánokkal együtt gyóntatott a szentmisék előtt. A húsvéti szentgyónás elvégzéséről a gyónó szentképet kapott egy pecsétes felirattal, melyen az év is fel volt tüntetve. A templomban rendszeres hitoktatás folyt. Igen nagy élmény volt számunkra, hogy plébános atya szombatonként folytatásokban elmesélte Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író „Quo vadis” című híres regényét, amelyik Néró császár uralkodásának végnapjaiban játszódik. A történet igen érdekes volt mindannyiunk számára, úgyhogy alig vártuk már, hogy eljöjjön a következő szombat. Emlékszem, hogy egyszer meghívta Sík Sándor piarista költőt, aki saját verseiből mondott el jó néhányat. Egy másik alkalommal Bárdos Lajos járt Pécelen saját énekkarával. Halász atya nagyon szerette az igényes egyházi zenét és külön támogatta a helyi énekkart. A ministránsok szolgálaton kívül sokat játszottak együtt a plébánián vagy a templom mellett. Futballozni többször is kimentünk a falu határában lévő erdős, füves részre, a Csúnyába. Egyikünknek olyan ötlete támadt, hogy a ministránsok védőszentjéről, Szent Tarziciusról nevezzünk el labdarúgó tornát. Ötletnek valóban jó volt, de sajnos nem valósult meg.

Egy érdekes dologra emlékszem vissza, amit szeretnék leírni. Az egyik szentmisén prédikáció közben Halász atya a sekrestyés Tóth Józseffel behozatott egy kisméretű gyerekre szabott miseruhát, amiről nagy meghatódottsággal beszélt. Valakitől ajándékba kapta. Azt már nem tudom, csak feltételezem, hogy a prédikáció éppen a papi hivatásról szólt. Halász atya ízig-vérig igazi lelkipásztor volt. Mindenkit becsült, befogadott. A plébánia nyitott volt mindenki számára. Akkoriban még nem volt annyira előtérben a keresztények közötti ökumenizmus (inkább csak az ökumenikus imahétre szorítkozott), de ő már ezt gyakorolta. Orosz Ferenc református lelkésszel szívélyes kapcsolatban állt. A Pethő családot. mint sokgyermekes családot különösen is szerette. Amikor Pannonhalmára jelentkeztem gimnáziumba, szívesen ajánlott. Sőt biztos vagyok abban is, hogy a kollégiumi díj megfizetéséhez az egyházmegyei hozzájárulást neki köszönhetem. László testvérem ugyancsak Pannonhalmi diák volt, ő is megkapta ezt a támogatást. Orvosi diplomám kiosztásánál 1968-ban jelen volt Debrecenben. Minden Pethő gyerek házasságkötését ő végezte. Amikor szeretett László testvérem 1973-ban tragikus vonatbaleset következtében elhunyt, ő temette el, a gyászmisét Ervin testvérével mutatta be. Szadára kerülése után egyszer sikerült meglátogatnom. Amikor Pécelen 1999-ben méltó keretek között ünnepeltük a templom felszentelésének 100.évfordulóját, Halász atya megfáradtan, megöregedve, még 84 évesen is eljött közénk a hálaadó szentmisére. Bizonyára hálát adott az Istennek, hogy megérhette ezt a napot, ahol 33 éven át szolgálta a rábízottakat. Sok esztendő távlatából visszatekintve hálás vagyok a Jóistennek, hogy a Halász atya vezette egyházközségnek tagja lehettem.

Salgótarján-Zagyvapálfalva,2015.november 30.      Dr. Pethő Ferenc nyugdíjas orvos