1915. október 19-én született Budapesten. Édesapja az I. világháborúban szerzett betegségében korán elhunyt. Édesanyja hadiözvegyként nevelte kettő+négy gyermekét. (Két gyerek – Erzsébet és Tibor az édesapa előző házasságából származtak, míg az édes-gyerekek – Márta, Bandi, Ervin, Edit – közül Bandika a második gyerek volt.) Nagy nélkülözések között élnek; hadisegélyként trafikengedélyt kapnak – ami az egyetlen megélhetési lehetőségük. Azonban ez is kevés, ezért Ervin és Edit 1926. és 1928. között Hollandiába kerülnek hadiárvákként, hogy így könnyítsék a család életét. 1928-ban néhány hónapra Bandi is kimegy Hollandiába. 1936-ban az édesanya meghal és a gyerekek teljesen árvák maradnak; a legidősebb fiútestvér (Tibor) – aki tiszti főiskolán tanul – lesz a gyámjuk. Jellemző a testvérekre, hogy életük végéig így szólítják egymást; Bözsike, Tibike, Bandika, Ervinke, Mártika, Editke.

Albertfalván laknak, onnan jár be Ervin öccsével és Edit húgával (édesanyámmal) HÉV-vel Budára, a Gellért térig (mert akkor ott volt a HÉV végállomása). Gyalog mennek át Pestre, mert a fiúk az Eötvös József Főreál gimnáziumban tanultak. Iskola előtt a Váci utcai Angolkisasszonyok templomában ministrálnak a reggeli misén; a mise után egy bögre kakaót és egy szelet kalácsot kapnak reggelire. Itt ismerkednek meg a nagyszerű Szabó Imre[1] plébános atyával, a későbbi püspökkel. Ez a találkozás indítja el őket a papi hivatás felé; Endre (Bandi) váci egyházmegyés pap lesz, és Pécelen tölt több, mint 30 évet plébánosként. Ervin viszont székesfehérvári egyházmegyés pap lett, Shvoy püspök atya személyi titkáraként dolgozott.

Nagyon jó tanuló volt; eredetileg katonatiszt akart lenni, de a család csak a legnagyobbik fiút, Tibort tudja katonának taníttatni. Ekkor már érlelődött benne, hogy pap lesz; otthon a négy árva gyerek kedvenc közös játéka, hogy misét „játszanak”. Ennek ellenére először a Pázmány Tudományegyetem földrajz-történelem tanári szakára iratkozott be. Itt azonban csak egy évet végzett[2], majd bevonult a váci szemináriumba. 1939. június 19-én Vácott szenteli pappá Hanauer Á. István püspök atya, aki 1919-től 1942-ig volt az egyházmegye karizmatikus püspöke. Első helyezését Peregre kapja; ez egy ősi magyar település, már a XIII. századi iratokban is szerepel a neve. Ma már teljesen egybeépült Kiskunlacházával és mint önálló település el is tűnt. Néhány hónapos ittlét után azonban a közeli Lajosmizsére kerül, ahol 3 évig káplán lesz. Az utolsó években ide helyezik Marosi Izidort is (hitoktatóként), aki később püspöke lesz.

A háborús időket már Kecskeméten kezdi (1942-1944), és Cegléden fejezi be (1944-1947). Közben testvéreitől teljesen elszakad; Ervin a székesfehérvári szemináriumban már prefektus, majd 1943-tól Ercsiben káplán, akit az oroszok bevonulása után (1944. december 21.) azonnal lefognak és Adonyba hurcolnak. Edit és mozgássérült nővére, Márta Budapesten egy Frankel Leó utcai házban ill. annak pincéjében vészelik át az ostromot. Budapest eleste után, a legnagyobb harci zaj közepette egyszer csak beállít hozzájuk Bandika némi élelmiszerrel, amit nagy nehézségek árán hozott fel Ceglédről. Persze az oroszok elfogják, és egy hétig egy fürdőszobában tartják fogva, mert azt hiszik, hogy kém. Csak nehezen tudja tisztázni magát.

1947-ben dr. Pétery József megyéspüspök a püspökséghez rendeli fel aulai szolgálatra és egészen 1951-ig Vácon is marad. Ez az az időszak, amikor az iskolák államosítása, a hittantanítás fakultatívvá tétele hatalmas viharokat kavar, és 1948. december 26-én tartóztatják le Mindszenty Józsefet is[3]. (Minden esetre érdekes, hogy az angyali szelídségű Bandi bácsi ezekben a szörnyű időkben ilyen helyen tudott tevékenykedni.)

1951. április 4-i dátummal helyezték Pécelre plébánosnak. (Április 4. volt a „felszabadulás napja” a szocialista rendszerben.) Nem volt könnyű helyzetben, mert elődjét, dr. Rajz Mihályt, aki 1944-ben került a faluba, nagyon szerették. Bandi bácsi több, mint 30 évig (1983-ig) maradt a faluban; ilyen hosszan azóta sem volt senki sem plébános ott; sőt a váci egyházmegyében sem volt senki, aki egy helyen ennyi időt töltött volna. Egy embert „örökölt” a régi plébánostól; a sekrestyés Tóth Józsefet, akinek ez volt az első munkahelye és 50 év után innen ment nyugdíjba a 70-es évek végén.

Rögtön munkához látott; azonnal továbbszervezte a ministránséletet. Elődjénél, Rajz atyánál is komoly ministránsélet volt, de ő ezt még magasabb szintre emelte; rendszeres ministráns próbák voltak, volt pontverseny, közös kirándulások, sok munka, játék és kacagás is; a gyerekek azonnal megszerették az egészet. Nagy segítője volt Ervin testvére, aki – miután felfüggesztették a székesfehérvári egyházmegyében – 1955. nyarától 1956. szeptember 30-ig szintén a péceli plébánián élt. Ervin nagy cserkészvezető volt; az itteni ministránsfiúk is rajongtak érte. Bandi bácsi a ministránsok mellett még felnőtt (egyetemi) ifjúságnak szóló foglakozásokat is tartott, amire igen gyakran Budapestről is kijöttek.

A kezdetektől agitált a fakultatív hittan mellett; az egész egyházmegyében Pécelen volt a legtöbb hittanos, ami az akkori tanácselnököknek nem kis fejfájást okozott. A vége az lett, hogy kitiltják az általános iskolából és csak a káplán atyák mehetnek be hittant tanítani. Azonban az 1970-es nagy tiszai árvíz nem várt fordulatot hoz; Bandi bácsi ugyanis befogadja egy évre a plébániára az egyik árvíz sújtotta falu görög katolikus tiszteletesének két, általános iskolás korú gyermekét; egy kisfiút és egy kislányt. Így a gyerekek gondnokaként szülői értekezletekre is járhatott – és járt is!

Természetesen minden lépését figyelték; a péceli III/III-as megbízott a helyi cukrász volt, akinek fia természetesen buzgó ministránsként ott nyüzsgött a plébánián. Volt eset, amikor a cukrász is megjelent és kért egy kis segítséget a jelentés elkészítéséhez.

Pécel egyébként egy különleges hely volt; Budapest peremén fekszik, jó volt a közlekedése, mert villanyvonattal lehetett gyorsan bejutni a Keleti pályaudvarra[4]. A Rákosi-korszakban itt húzták meg magukat azok az emberek, akik jobb napokat láttak egykor, de kitiltották őket a fővárosból. Persze közöttük voltak kétes egzisztenciák is, de voltak nagyon rendes emberek is. Közéjük tartozott például Lippay Ferenc magas rangú térképész-katonatiszt, aki nem kellett a néphadseregnek; fia, ifjabb Lippay Ferenc lett az első főministráns. De ide tartozott az oxigén- és dissous-gázgyár volt tulajdonosának lánya, Bosnyákovits Viktória (Viksi néni), aki jogi egyetemet végzett, több nyelvet beszélt. Ő jelentkezett a plébánián adminisztratív munkára, de hamarosan ő lett a ministráns-lányok vezetője. Az oltár előtti ministrálást a 80-as évek elejéig csak fiúk végezhettek; így a ministráns-lánykodás igencsak úttörő kezdeményezés volt. A lányok a templom és környéke takarítását végezték nagy buzgalommal és a vasárnapi 9-órás gyerekmiséknél a gyerekek irányítása volt a feladatuk.

1957-től a péceli plébánia újmisés hely is lett. Ez azt jelentette, hogy felszentelt fiatal papok kerültek Bandi bácsi mellé 1, max. 2 évre, hogy itt ismerkedjenek a „szakmával”. Többek komoly egyházi karriert futottak be, így pl. dr. Varjú Imre[5], aki a Mátyás templom plébánosa volt évekig. Dr. Tarjányi Zoltán pedig prefektus, egri teológiai tanár, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai tanszékvezető professzora lett, miközben egy ideig az Új Ember főszerkesztőjeként és a Magyar Rádió katolikus műsorának egyik szerkesztőjeként is dolgozott. Példaképének Bandi bácsit tekintette, és azt mondta egy rádióinterjúban, hogy amíg Bandi bácsit nem ismerte meg, addig el sem tudta képzelni, hogy úgy is lehet papi életet élni, ahogyan ő tette. (A szadai templomban tartott aranymisén, 1989-ben Tarjányi Zoltán volt a Bandi bácsi kézvezetője.) Az újmisés papok nagyon szerették őt és nagyra értékelték azt, hogy szentbeszédeik alatt nem gyóntatott; kicsit kinyitotta a gyóntatószék ajtaját és végig figyelte a beszédet.

A fiatal papok mellett a viszonylag nagy plébánián többen nyernek hosszabb-rövidebb ideig befogadást. Itt dolgozott több éven át kántorként – valójában azonban a reggeli miséket végezte – dr. Luzsénszky Alfonz nagy tudású jezsuita atya, akit a 60-as években felfüggesztettek. A másik „kántor” Ölvegyi Anna, a faluban 1945-ig működő, de utána államilag feloszlatott Jézus Szíve Népleányok (szürke ruhájuk miatt a „szürke testvérek”) vezetője volt. Ide kerül 1961. szeptemberében Bulányi György piarista atya, aki 10 éven keresztül minden vasárnap kivonatozik, itt misézik és hamarosan ennek nagy híre lesz mindenfelé. Bandi bácsi 1951-ban a plébániára veszi mozgássérült Márta nővérét, aki aztán végig vele is marad[6]. Ebben az évben lesz a plébánia mindenes házvezetője Szilágyi Erzsébet (Elza néni), aki követi Bandi bácsiékat Szadára is.

Bulányi atya ismeretlenként jelentkezett Pécelen, és azért ment oda, mert „Halász Bandi ’49-től kezdve ott volt mindenhol, ahol valami kis mozgás támadt.” Megjelenése nagy változást hozott Halász Endre életében. Bulányit a debreceni egyetemi perben ítélik életfogytiglani börtönre, mert egyetemi lelkészként kisközösségeket hoz létre, de 1960-ban kiengedik. Vastelepen dolgozik, de ismét hozzáfog az egyházi kisközösségek – illegális – szervezéséhez. Hamarosan Bandi bácsi is bekapcsolódik ebbe a munkába és Bulányi atya mellett ő lesz a másik nagy alakja az ún. Bokor mozgalomnak. Különböző csoportokat szervez a faluban a felnőttek, az egyetemi ifjúság, sőt a kisiskolások és a cigányok köréből is.

Igazi ökomenkius pap is volt; a péceli és szadai reformátusok vezetőjével is gyakran találkozott, de Németh Géza evangélikus és dr. Gyökössy Endre református tiszteletesekkel rendszeres találkozója volt.

Időközben Bandi bácsit nagy trauma éri; egyik volt főministránsa az alkohol rabja lesz. Hogy megmentse őt, Bandi bácsi – püspöki engedéllyel – megszervezi (a Református Iszákosmentő mintájára) a Katolikus Iszákosmentőt, ami ma is működik. Kb. 1 éven keresztül készül a feladatra; rengeteget olvas, konferenciákra, tanfolyamokra jár, hogy kiművelje magát ebben a szomorú témában. 1985. év elején indul be a munka. Először a főváros VIII. kerületében kezd el tevékenykedni és elborzadva tapasztalja, hogy micsoda szörnyűségeket okoz az alkohol. De nem áll le, sőt az ország több pontján is vezet iszákosmentő lelkigyakorlatokat. Az egykori főministráns pedig megmenekül – és az iszákosmentésben dolgozik a mai napig is.

A két paptestvér (Bandi és Ervin) egymás támasza is volt, bár nem egyforma habitusú emberek. Bandi bácsi inkább lelki beállítottságú, Ervin bátyám viszont okos szervező és vezető. Ha idejük engedte, édesanyámék fővárosi lakásában találkoztak, mivel Budapest félúton volt Pécel és Székesfehérvár között. 1974-ben Ervin a folyamatos zaklatások elől külföldre menekül. Mindkettőjük számára ez a távozás komoly problémát jelent. Tizenkilencszer adja be útlevélkérelmét, hogy kimehessen külföldre és találkozhasson testvérével; minden esetben „egyéb ok”-ra hivatkozva elutasítják. Végül csak 1994-ben tud kiutazni.

A plébánia ajtaja – a szó szoros értelmében – állandóan és mindenki előtt nyitva állt. Hetente egyszer Budapestre utazik és végiglátogatja a különböző kórházakban betegeit.

Néha hívatlan látogatók is érkeznek hozzá; a nyomozók általában kora hajnalban jönnek. Érdekes, hogy a 60-as és a 70-es években növekszik meg a házkutatások gyakorisága. Vélhetően a Bokorbeli aktivitása és/vagy Ervin testvére disszidálása a kiváltó okok.

1980-ban címzetes esperesi titulust kap – azaz „cesperes” lett, ahogyan ő mondta viccesen; lila esperesi övét azonban soha nem viselte.

1983. július 1-gyel – „egyházi érdekből és egészségi állapotára való tekintettel”, erős ÁEH[7] nyomásra, mely minden bizonnyal a Bokor-mozgalomban játszott aktív szerepével volt kapcsolatos – püspöke váratlanul nyugdíjazza. Több helyre hívják kisegítőnek; ő végül a pap nélküli Szadát választja, ami a gödöllői főplébániához tartozik, és ahol a plébános az a dr. Szecsődi Péter atya, aki annak idején újmisés káplánja volt Pécelen. Szadán is megindítja a ministránséletet, itt is szervez kisközösségeket, továbbra is aktív az iszákosmentő munkában és általában nagyon sokat vállal a faluban.

Közben a magyar katolikus egyházon belüli az ún. Bulányi-ügy folyományaként az új péceli plébános, dr. Fila Lajos kitiltatja a péceli templomból. Azonban a kitiltást 1991-ben Marosi Izidor püspök eltörli és a péceli templom búcsúján (1991. október 13-án) ünnepi nagymisét celebrálva jelenik meg Halász Endre utoljára Pécelen.

1985-ben megismerkedik a máltai lovag Bogláryné Majláth Edinával[8], a Betánia Szeretetközösség vezetőjével és alapítványaival, aminek révén bekapcsolódik a munkanélküliek és hajléktalanok lelki gondozásába is.

1994-ben Márta nővére meghal. Miután Majláth Edina külön szobát biztosít neki a Betániában, beköltözik a Bláthy utcába – és onnan jár ki Szadára. Gyémántmiséjét, azaz 60 éves papi jubileumát is már Edina szervezi 1999-ben, Szadán. A misén az egyik díszvendég a szadai születésű dr. Martonyi János, Magyarország akkori külügyminisztere, de természetesen ott van Ervin testvére is.

1999-2000. év során már többször rosszul lesz a misézése alatt; ezért egy nagy ministráns fiú áll mindig a háta mögött a szadai templomban, hogy elkapja, ha baj történne. Édesanyám (Halász Edit) és Majláth Edina erejüket megfeszítve segítik, ahogy tudják. Altzheimer kórban szenved. Állapota rohamosan romlik. Először a Balassa utcai kórház pszichiátriai osztályára kerül, majd a székesfehérvári Öreg Papok Otthonába visszük, de ott sem tudják ellátni rendesen. Rövid ideig visszakerül a Betánia Bláthy utcai központjába, majd 2001. szeptemberében a Váci Kórházba szállítják. Két nap múlva, 2001. szeptember 25.-én ott hal meg.

Gyászmiséje a Magyar Szentek Templomában volt, mert Majláth Edina szerint – és sokak szerint is – Bandi bácsi korunk igaz magyar szentje volt. A gyászmisén a péceli Coelestis Regina énekkar énekelt; vezényelt Bakonyi Árpád, a péceli templom szeretett karnagya. Orgonán játszott István öcsém, aki péceli tartózkodásunk alatt tanult meg orgonálni és kántorkodni. Az énekkart nagyon szerette Bandi bácsi; ha tehette, mindig bement a próbákra, és a végén néhány elgondolkoztató mondatot is mondott. Bárdos Lajost, a nagyszerű zeneszerzőt, zenetudóst, egyház-zenészt is jól ismerte.

Annak ellenére, hogy nem volt békepap és egyáltalán nem volt híve a szocialista rendszernek, 1970-ben, a népi demokratikus rend fennállásának 25. évfordulóján – a falu közvéleményének nyomására – a „25 éves szocialista Magyarország megteremtéséért” kitüntetést kap – és a díszünnepségen pertut iszik a községi[9] párttitkárral.

1997. augusztus 20-án Göncz Árpádtól Köztársasági Arany Emlékérem kitüntetést kap az iszákosmentésért. Munkájáról az államfő úgy szerzett tudomást, hogy Göncz Árpád pszichológus felesége jól ismerte Bandi bácsi iszákosmentő tevékenységét és így beajánlotta férjének. Miután az állami kitüntetést megkapta, egy hónap múlva a magyar katolikus egyház is kitüntette. Volt még egy kitüntetése; VI. Pál pápa (II. János Pál tényleges elődje) személyes aláírásával küldött neki egy köszönő levelet munkájáért. (A pápának a székesfehérvári Kisberk püspök atya – Shvoy Lajos utódja – „súgott”, neki pedig Halász Ervin.)  Pécel és Szada díszpolgára is; a péceli kitüntetést 2000. október 23-án vehette át, de akkor már nagyon beteg volt.

A Gulyás testvérek – közel 10 éven át követve tevékenységét – kétrészes portréfilmet készítettek életéről „Mint egy mi közülünk…” bibliai címmel[10], amit 2000. augusztus 6-án mutattak be a szadai faluházban, de ő – előrehaladott betegsége miatt – már nem tudott részt venni ezen az eseményen.

Végül egy kis történet, ami mutatja, hogy Bandi bácsinak milyen humora volt. Bandi bácsiéknak a csupaszív Szilágyi Elza néni (Elzuska) volt a házvezetőnőjük. Nagyon aranyos néni volt, – és finom ebédeket tudott főzni (a semmiből, mert „atyáéknak alig van valami kis pénzecskéjük, Andriskám” szokta volt mondogatni). Egyik alkalommal is sokan voltunk a péceli ebédlőben: Bandi bácsi ült a fő helyen, vele szemben a másik végen Mártika, beteg nővére – és szokás szerint Mártika székére támaszkodva ott állt Elza néni, mert szerette nézni, hogy „hogyan esznek a népek”.

Mindenkinek a tányérja mellett a vászon szalvétája, kinek-kinek más-más szalvétagyűrűvel. Megtörtént az evés előtti ima és Bandi bácsi elmondta az asztali áldást is. Mindenki leült. Bandi bácsi szokás szerint az ölébe tette a szalvétáját. Édesanyám – aki szintén ott volt, – osztott mindenkinek levest. Már éppen elkezdődött volna az ebéd, egyszer csak Bandi bácsi megszólalt – félig-meddig szemrehányóan:

– Elzuska! Ez a leves ehetetlen!

Elza néni elsápadt:

– De atya kérem (mert neki Bandi bácsi az „atya” volt), én mindent beletettem, ami kell – és sorolta szegény, hogy miből csinálta a levest.

Persze semmi baj nem történt, csak az, hogy Elza néni az „atyának” elfelejtett kanalat kiosztani[11].

Halász Endre (Bandi bácsi) emlékét a péceli és a szadai templom bejáratainál egy-egy emléktábla őrzi. Bandi bácsi és paptestvér öccse a Váci utcai Angolkiasszonyok templomának urnatemetőjében vannak eltemetve. A felírás csak ennyi: „Halász Endre plébános, dr. Halász Ervin pápai trónálló[12]”. Mindketten innen indultak – ide is érkeztek meg.

Budapest, 2014. október 19.

Ercsényi András

Magamról: informatikus mérnök vagyok, egyetemen tanítok. Édesanyám, Halász Edit, Bandi bácsi legfiatalabb testvére. Három, nagyon tehetséges mérnök fiam van – és jelenleg 6 aranyos kis unokám.