A kézbe történő áldozásról

A Püspöki Kar kötelezővé tette a vírushelyzetre való tekintettel a kézbe áldozást, vagyis, amikor a szent ostyát a pap az áldozó hívő kinyújtott tenyerébe helyezi, nem a nyelvére. A tapasztalat azt mutatja, hogy sajnálatos módon sokan vannak, akik nem ismerik a kézbe áldozás helyes és ajánlott módját. Az áldoztató papok egészen furcsa kéztartásokkal találkoznak, de áldoztatás közben nincs mód és lehetőség a méltóságteljes áldozás megtanítására.

A kézbe áldozás legrészletesebb és legszebb leírását a jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisében (IV. század) találjuk meg. Érdemes idézni, mert alkalmas arra, hogy mindnyájunkat megtanítson a méltó és megfelelő tiszteletet megadó szentáldozásra: “Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem egyik tenyered legyen a másik tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?

Ebből a leírásból is láthatjuk, hogy az első évszázadokban a keresztények milyen nagy tisztelettel járultak szentáldozáshoz. Egy ötödik századi szerző, Mopszvesztiai Theodorosz (+428) prédikációjában a következő leírást olvashatjuk: “Amikor valaki közülünk közeledik, összeszedett tekintettel és kinyújtott kézzel közeledjen. Az a tény, hogy az áldozó mindkét keze ki van nyitva, azt jelenti, hogy ő megértette annak az ajándéknak a nagyságát, amit fogadni kíván. Kinyitja a bal tenyerét, hogy fogadja az ajándékot, de aláhelyezi a jobb kezét, hogy így is kifejezésre jusson a mély tisztelete. A celebráns azután, amikor áldoztat, így szól: Krisztus teste. Te így fogsz válaszolni: ámen! És amikor kezeidbe fogadtad, imádd a Testet, vagyis ismerd fel annak a nagyságát, aki most a kezedben van.

Nem mindegy tehát, hogy milyen lélekkel és milyen kéztartással fogadjuk az Urat! A hívő ember a kézbe áldozáskor az egyház által kapja az Oltáriszentséget. Ezért nem magának kell vennie a kehelyből, vagy a pap kezéből, hanem nyújtania kell a kezét, hogy a szentáldozást a kiosztó pap kezéből kapja a saját kezébe. Az áldozók úgy nyújtsák ki két kezüket, hogy kezükből trónust alakítsanak ki, amelynek majd a szentségi Jézust kell fogadnia. A legfőbb szabály: a bal kéz legyen a jobb kéz fölött, hogy azután könnyen tudják megfogni a szentostyát, majd pedig rögtön magukhoz venni. Romano Guardini, Örökmécs című könyvében, elemzi a liturgia legfontosabb szimbólumait. Leírásában rádöbbent bennünket arra, hogy nemcsak az arc, hanem a kéz is a lélek eszköze és tükre. Talán a kézbe áldozásra is vonatkozik a következő figyelmeztetése: “Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságában elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti.

Amire tehát ügyelni kell kézbe áldozásnál:

  • az áldozó gesztusának, magatartásának ki kell fejeznie az Eucharisztiában reálisan jelenlévő Krisztus iránti tiszteletet és imádást
  • a „Krisztus teste” szavakra az áldozónak válaszul „Ámen”-t kell mondania hite megvallásaként
  • a hívőnek a szentséget az oltár felé fordulva azonnal magához kell vennie, nem viheti a helyére
  • a hívő nem veheti ki az Eucharisztiát a cibóriumból, vagy a pap kezéből (azt az Egyh-tól kapja), hanem kinyújtott kezébe kell kapnia azt az áldoztatótól
  • ügyelni kell a kéz tisztaságára
  • fontos az imádás érzülete és az éberség, nehogy az Oltáriszentség darabkái elkallódjanak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük