Ima-katekézisek 2023-ban

A váci egyházmegye 2026-ban fogja megünnepelni alapításának 1000. évfordulóját, amit egy hároméves lelki előkészület fog megelőzni. Ebben a három évben így rendkívüli lehetőség adatott, hogy az ünnepre készülve mi, péceli és mendei katolikusok együtt építsük helyi közösségeinket, és gondozzuk plébániánk lelki életét.

Az egyházmegye ünnepére testvérplébániáink szervezésében ima-találkozókkal fogunk készülni, amiken – reményeink szerint – a péceli és mendei hívek közösen vesznek majd részt. A három év során olyan témákat fogunk körbejárni, mint a személyes istenhitünk, meghívottságunk, az Egyházhoz tartozásunk, valamint missziós küldetésünk.

2023-ban két ima-találkozó (vagy ima-katekézis) lesz az alábbi időpontokban:

1. alkalom: 2023. október 21.; helyszín: Mende (bővebb információk és programok lentebb)

2. alkalom: 2023. december 16.; helyszín: Pécel (bővebb információk és programok hamarosan)

A szervezésben számítunk a helyi közösségek és hívek segítségére, kreativitására, de legfőképp részvételére!

I. Ima-ketekézis

Helyszín: Mende, Loyolai Szent Ignác templom

Időpont: 2023.10.21.  15:00-17:30

Program:

Kezdés – ének

Berta László atya gondolata az alkalomról

Marton Zsolt püspök atya katekézisét nézzük meg felvételről

Tanúságtétel a témához kapcsolódóan

Kiscsoportos beszélgetés, a hallottak feldolgozása

Zárás

Közös ima

A program után szerény agapéra várjuk a testvéreket a Szent Ignác terembe, ahol lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük