EGYHÁZMEGYEI JUBILEUMI ZARÁNDOKNAP

2025. szeptember 20-át (szombat) megyéspüspökünk egyházmegyei szentévi zarándoknappá nyilvánította, amelyen Vácra hívja és várja az egyházmegye híveit és közösségeit.

Ezen alkalomból a péceli és mendei egyházközségek közös zarándoklatot szerveznek az egyházmegye szívébe, ahol lehetőségünk lesz a szentévi búcsú elnyerésére.

Ez a nap egyben az idén Vácott rendezendő KATTÁRS (Katolikus Társadalmi Napok) rendezvénysorozatának második napja, mely gazdag, értékes és sokszínű programokkal várja a zarándokokat, minden korosztályt megszólítva. A programok minden esetben ingyenesek. Mivel a város több pontján lesznek, érdemes előre átnézni a programot és kiválasztani, ki melyiken szeretne részt venni. A program megtekinthető:

Érkezés után együtt vonulunk be a székesegyházba, hogy ott imádkozzunk a búcsú elnyeréséért, majd közös programunk lesz a püspöki szentmisén való részvétel. A nap többi részében mindenki szabadon arra a programra mehet majd, amelyik az érdeklődésének leginkább megfelel.

FIGYELEM! Több olyan előadás és tárlatvezetés is lesz, melyre a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetesen regisztrálni kell. A regisztrációt mindenkinek egyénileg kell megoldania majd a KATTÁRS online felületén aug. 25-től.

A zarándoknapra indítunk buszt, melyre jelentkezni aug. 23-tól lehet a sekrestyében 2000 Ft útiköltség befizetésével. Természetesen autókkal is lehet csatlakozni a zarándoklathoz.

A busz várhatóan 9 ó-kor indul és este 7 ó körül érkezik.

Kedvcsináló a programokhoz:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük